![]() |
Népmese Napja
„Erdő, mező, hegy völgy, falu… minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?” (Benedek Elek)
Benedek Elek – nagy mesemondónk – 1859. szeptember 30-án született Kisbaconban, Székelyföldön. Az anyatejjel szívta magába a népköltészetet, falusi altatódal, mondóka, gyermekjáték, nyelvtörő, közmondás, mese és monda volt a nevelője. Születésnapját a Magyar Olvasástársaság 2005-ben A magyar népmese napjává nyilvánította, hogy a gyerekek és a felnőttek is nagyobb figyelemmel forduljanak a mesék világa felé.
Iskolánkban e jeles napon negyedikes tanítványaink mesélnek alsós diáktársaiknak. Ebben a tanévben A kis ködmön című népmesével kopogtattak be az osztályokba. Nemcsak a mesehallgatás örömével, hanem a mese képi világával is megajándékozták társaikat. A 4.a osztályos gyerekek a történethez illusztrációt készítettek, így felolvasás közben a kivetítőn megelevenedtek a mese szereplői, helyszínei, eseményei. A délelőtt folyamán az óvodás csoportokba is ellátogattak, hogy a legkisebbeket is elrepítsék ebbe a varázslatos világba.
Az ünnepnap alkalmából minden gyermek a mesés élményen túl, egy mesés színezővel és egy mesetotóval is gazdagodott. |
![]() |
Kihirdettük az irodalmi pályázat nyerteseit
2022. szeptember 26-30. között friss szemléletű, aktív megemlékezésekkel köszöntötte a Podmaniczky iskola nevelőtestülete és diáksága a teremtés hetét. Minden nap vezérgondolata a teremtett világ fenntartható fejlődésére nevelés volt.
A történetíró pályázat témája a Teremtéstörténet volt, ami a Bibliában jól körülhatárolható: 1Móz 1-2. A beérkezett 18 értékes alkotást négytagú zsűri értékelte. Fontos bírálói szempont volt a biblikusság, a teremtéstörténet megfelelő ismerete. Természetesen az élvezetes irodalmi stílus, az igényesség is hangsúlyt kapott az értékelésnél. Vannak a pályázók között jó tollú „írók”, gazdag fantáziával megáldva. |
![]() |
„A NYELV TESZI LEHETŐVÉ A KULTÚRÁT ÉS A TUDÁS HALMOZÁSÁT.” (DR. LOTZ JÁNOS)
A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium szervezésében a 2022/2023-as tanévben is megrendezésre kerül a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny magyarországi és határon túli 4., 7-8-9-10. évfolyamos diákoknak. |
![]() |
Mesenap
A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola Mesenapjához kötődő meseíró versenyére két 6. b osztályos tanulónk küldte el pályázatát. Az idei téma a „KŐ" motívum mesei feldolgozása volt. |
![]() |
ORSZÁGOS DÖNTŐBEN A PODIS LÁNYOK!Nagy örömmel és büszkeséggel adjuk hírül, hogy a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulóján rajthoz állt 12 versenyzőnkből 2-en továbbjutottak az országos döntőbe! Szeretettel gratulálunk Fiedler Tímeának (4.b) és Halász Emesének (4.a), akik a negyedik évfolyam 228 fős mezőnyéből kerültek a legjobb 38 versenyző közé! A lányok márciusban utaznak Bonyhádra – a döntő helyszínére – hogy a rangos esemény utolsó fordulóján iskolánkat képviseljék. Reménységünk, hogy szép sikerekkel térnek majd haza. |
„Szép Magyar Beszéd” – verseny
A „Szép Magyar Beszéd” verseny XVII. kerületi fordulójának -, amely 5-8. évfolyamos tanulók részvételével zajlott - volt házigazdája a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola.
|
![]() |
„Beszéljünk szépen angolul!” szépkiejtési versenySzeretettel gratulálunk Endrődi Huba, 6.a osztályos tanulónknak, aki 2023. február 22-én, a Budapest XVII.. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola által szervezett „Beszéljünk szépen angolul!” szépkiejtési versenyen I.helyezést ért el. Nagyszerű hír, büszkék vagyunk! Felkészítő tanára: Vékony Melinda |
![]() |
Országos szavalóverseny
2023. február 25-én rendezték meg a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által hirdetett Országos Versmondó Versenyt 6-19 éves korú diákok részvételével.
Iskolánkat Endrődi Huba Zalán 6. a és Oláh Máté 8. a osztályos tanulóink képviselték. A tanulók magyartanárai: Kovácsné Komáromi Éva és Horváth Csaba.
Huba a díjazottak között szerepelt Petőfi Sándor Pató Pál úr című versének nagyszerű előadásával.
Gratulálunk Hubának és további szép sikereket kívánunk elkötelezett előadói útján!
|
![]() |
Fővárosi vers-és prózamondó verseny kerületi forduló
2023. március 1-jén került megrendezésre a Fővárosi vers-és prózamondó verseny kerületi fordulója.
Iskolánkat mindkét kategóriában képviselték tehetséges versmondóink.
Az 5-6. évfolyamon Endrődi Huba Petőfi Sándor Pató Pál úr versét szavalta szuggesztív erővel. Molnár Laura Rónay György A világ legszebb délelőttje költeményét adta elő nagy átéléssel.
A 7-8. évfolyamon Penziás Péter Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét szavalta szónoki meggyőző erővel.
Az eredményhirdetést követően Penziás Péter III. helyezésének örülhettünk nagyon.
Mindhárom versmondónknak gratulálunk színvonalas szerepléséhez!
|
Fővárosi vers-és prózamondó verseny helyi forduló
2023. 02. 27-én rendeztük meg a Podmaniczky iskolában a Fővárosi vers-és prózamondó verseny helyi fordulóját. A felső tagozaton, húsz 5-8. osztályos tanuló bizonyította versszeretetét, kiváló előadói készségét. A három tagú zsűri a kerületi fordulóra továbbjutó ifjú tehetségeket választotta ki.
Az eredmények:
5-6. évfolyamon március 1-jén iskolánkat képviseli a kerületi fordulóban vers kategóriában:
Endrődi Huba 6. a osztályos és Molnár Laura 6. b osztályos tanuló.
7-8. évfolyamon Penziás Péter 7. c osztályos tanuló.
5-6. évfolyamon március 8-án iskolánkat képviseli a kerületi fordulóban próza kategóriában:
Endrődi Huba 6. a osztályos tanuló.
7-8. évfolyamon Tomcsányi Emma 7. a és Jancsovics Vivien 8. a osztályos tanuló.
Köszönjük minden résztvevő felkészülését, előadását! Gratulálunk valamennyiük szép teljesítményéhez!
|
![]() |
PODIS LÁNYOK ORSZÁGOS SIKERE
Az idei tanévben 17. alkalommal hirdette meg a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola az országos Lotz János szövegértési és helyesírási versenyt, melyen az általános iskolák 4. évfolyamos, általános- és középiskolák 7-8. évfolyamos, valamint a középiskolák 9-10. évfolyamos tanulói vettek részt. A regisztrált indulók létszáma meghaladta a 2800-at. |
![]() ![]() |
Bp. 17.kerületi alsós versmondóverseny2023. március 28-án megrendezett Bp. 17.kerületi alsós versmondóversenyen iskolánkat Pethő Orsolya 1.b, Farkas Márton 2.c, Vajas Vencel 3.a és Halász Emese Krisztina 4.a osztályos tanulóink képviselték. Örömmel adjuk hírül, hogy két dobogós helyet szereztek diákjaink: Farkas Márton 2.c : II. hely Vajas Vencel 3.a: III. hely Gratulálunk tanulóinknak, felkészítő pedagógusoknak és szülőknek egyaránt! |
|
Olvasóverseny záróeseménye
Május 9-én élményekben gazdag nappal zárult a Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából, evangélikus iskolák között meghirdetett országos olvasóverseny. A MEE Országos Irodáját több mint 160 kisdiák vette birtokba, izgatottan várva az egész tanévet átölelő verseny értékelését. A program részeként a gyerekek kipróbálták az olvasott könyvekhez készített társasjátékokat és író-olvasó találkozón vettek részt. Gévai Csilla írónő nem csak egy vidám hangulatú beszélgetéssel varázsolta el a hallgatóságot, hanem A fecsegő kastély című könyvének névre szóló, dedikált példányával is megajándékozta a versenyzőket.
|
|
XXVI. Író-Deák Vers- és Novellaíró pályázat országos döntőjére
XXVI. Író-Deák Vers- és Novellaíró pályázat országos döntőjére 2023. május 26-án került sor, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ szervezésében. Iskolánkból Molnár Laura, 6.b osztályos tanulónk 10-14 évesek kategóriában országos IV. helyezést ért el!
|
![]() |
Meseíró pályázat
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Kiadó hagyományaihoz híven, 2023-ban is meghirdette a Janikovszky Éva Meseíró Pályázatot. Pályázni magyarországi és határon túli településekről immár 18. alkalommal lehetett.
|